A Baba-Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány bemutatása
A Baba-Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány 2004 januárjában alakult Egerben azzal a céllal, hogy szabadidős - főképpen tornaprogramokat - biztosítson kismamák, anyukák, fiatalok és nők számára, úgy, hogy közben a gyermekük is jól érzi magát. Az első székhelyünk egy 60m2-es lakás volt, melynek egyik szobája tornateremként, a másik gyerekmegőrzőként működött. Ezt a helyiséget fél év alatt kinőttük, így költöztünk 2005 végén a Mecset út 3. szám alá valamint 2005 novemberében kibéreltük az Eger belvárosában található Szent János Hotel aerobic termét is. Miután egyre többen ismerkedtek meg tevékenységünkkel és látogatták tornáinkat, 2006 év végére munkánknak köszönhetően a Mecset úti helyiség is kicsinek bizonyult, így 2007 február 1-től a Rókus köz 2/B alatt tevékenykedtünk de mindig is szerettünk volna egy olyan helyet, ahol párhuzamosan több teremben folynak a foglalkozások. Így 2008. január 1-étől kibéreltük a Szent János Hotel fitness termét. Így egy helyen, az OxiGym Életmódközpontban, folytattuk tovább munkánkat.2009. szeptemberétől ismét telephelyet váltottunk, az új termünk Egerben a Törvényház út 3. szám első emeletén található.
A 2004. évi csapatépítés, útkeresés után a tavalyi évben az alábbi tevékenységekkel bővültek:
- Előadások szervezése kismamák, anyukák számára igény szerinti időpontokban.
- Gyerekprogramok szervezése: délelőtti játszóház 1-3 éveseknek, mini farsang, húsvéti tojásfestés, Mikulás ünnepség, szülinapi bulik.
- Baba-Mama Klub szakemberek - védőnő, fejlesztő pedagógus, gyógytornász- vezetésével.
- Túraprogramok szervezése egyénileg és az egri Forrás DSE turisztikai csapatával közösen.
2004 áprilisában csatlakoztunk az Egri Civil Kerekasztal Szabadidő Szekciójához, valamint Kopkáné Plachy Judit alapító-, kuratóriumi tagunkat beválasztották az Egri Civil Kerekasztalba és a Megyei Civil Tanácsba, így egyre több civil rendezvényen vettünk és veszünk részt:
- Tavaszi nagytakarítás a Felnémet-Almárvölgyi Mária Magdolna kolostor területén: Heves Megyei Önkormányzat Igazgatási Iroda és az Egri Civil Kerekaszatal Szabadidő Szekció tagjaival
- Túra a parádi Ilona-Völgyi Geológiai Tanösvény területén két egyesülettel: Egri Forrás Szabadidős DSE, gyöngyösi Mátra Manók Óvodás Csoport
- Egri Civil Kerekasztal IV. Szabadidős Találkozó Sarud
- Eger Ünnepe
- Európai Autómentes Világnap
- Egy hasznos délután - Forrás Szabadidő és Ifjúsági Centrum megnyitója
- Baba-Mama Nap
A fenti közös programokon alapítványunk fő feladata a gyerekek foglalkoztatása volt (fejlesztő- és népi játszóház, ügyességi versenyek szervezése). A fiatalok számára aerobic, az idősebbeknek pedig alakformáló tornát tartottunk, a mindenki számára érdekes táplálkozási- és életmód tanácsadás mellett, valamint több városi rendezvény szervezésébe és lebonyolításába is bevontak bennünket.
Alapítványunk 2007. évben Salgótarjánban is elkezdte működését, így fő célul a regionális terjeszkedést tűztük ki. Szeretnénk ez évben a kistérségi központokban is megrendezni a Baba-Mama Nap című rendezvényünket. Tervezzünk egy tanácsadó, szülésfelkészítő központot létrehozni Egerben, mely a nap 24 órájában válaszol a kismamák, anyukák kérdéseire. Szakértők, képzett szakemberek - szülész- nőgyógyász szakorvos, védőnő, szülésznő gyermekorvos, pszichiáter, szoptatási tanácsadó, gyógytornász - segítségével.



